Kik az egyház tagjai?

Kik az egyház tagjai?

- az „Egyház”, a választók és a nyilvántartottak -

 Bibliai értelemben azok az egyház tagjai, akik feltámadtak! „Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik.” (Ef 2,1-2) Mivel az apostol ezt élő gyülekezeti tagoknak írta, a feltámadás nyilván lelki értelemben ment végbe az életükben. Viszont annyira valóságos történésről van szó, hogy Isten Igéje szerint ez határozza meg az ember halál utáni sorsát. „Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” (Ján 3,3)

A látható földi egyház, ami a gyakorlatban körülvesz bennünket, koncentrikus körökkel szemléltethető. Így, ezt az egyszerű képet használva, reménységem szerint könnyebb lesz magunk elé képzelni a lelki valóságot.

(1) A legbelső kör az újonnan született (lelkileg feltámadott) hívők köre. Ők azok, akik élő hitre jutottak, Jézust Uruknak vallják (Róm 10,9), megbánták és megvallották bűneiket, tudatosan elfordultak tőlük (1Ján 1,8-10), ugyanakkor, ha bizonyságtételre kerül sor, készek most is őszintén beszélni az esendőségükről. Ha vétkeznek, merthogy egyelőre ebben a testben élnek (vö.: Róma 7), akkor szégyellik és bánják elrontott dolgaikat, illetve mulasztásaikat, és harcolnak ezek ellen a Szentlélek erejére hagyatkozva. Inthetők, taníthatók és alázatosak, életvitelükben többé nem a saját akaratuk az első, hanem az Úré. Készek visszakozni bármiben, amiben Isten Igéje meggyőzi őket, illetve amiben a hívő közösség többsége másként lát, mint ők. Ugyanakkor készek a szolgálatra az egyházban, de úgy, hogy következetesen az Úr dicsőségére cselekszenek bármit, és sohasem a magukéra.

Ha viszont ezek a tulajdonságok hiányoznak, akkor sajnos lehetséges, hogy csak ámítják magukat: még nincs új életük, még nem tartoznak az üdvözülők köréhez. „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5,17) „A test cselekedetei pedig nyilvánvalók, mégpedig ezek: paráznaság, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, hogy akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.” (Gal 5,19-21) „Én vagyok az Úr, ez a nevem, dicsőségemet másnak nem adom.” (Ézs 42,8)

Az egyház legbelső körének határait csak az élő Isten ismeri (2Tim 2,19), mivel ezek dinamikus határok: minden egyes igaz megtéréssel bővül a bent élők köre. Azaz: Aki ma még kívül van, kegyelemből hit által holnap belülre kerülhet! - Nyilvántartást nem vezetünk erről a körről, de a lelkipásztornak illik legalább sejtenie, hogy a gyülekezeti élet egy-egy adott szakaszában, kik tartoznak ide. E lelki látáshoz az szükséges, hogy ő maga is e körön belül éljen…

E belső kör legnagyobb kísértése, hogy elbízza magát, és tagjai elfelejtsék: Semmivel sem érdemelték ki a „tagságot”, vagyis mindnyájan egyedül Jézus Krisztus érdeméért kerülhettek be, és semmi másért! (Solus Christus) Hogy élő hitre juthattak, illetve hogy megláthatták a bűneiket, mind-mind Isten különös ajándéka a számukra… A lelki gőg, ha felnövekszik, rendkívül taszítóvá válik, és szinte gúzsba köti a missziót, illetve távol tartja az ébredést. Ezért az Úr tanácsa folyamatos parancs mindnyájunk számára: „Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű.” (Mt 11,29) Péter apostol pedig így tanít: „Egymás iránt valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.” (1Pét 5,5)

Összefoglalva tehát: Bibliai értelemben ez a legbelső koncentrikus kör az Egyház, vagyis az összehívottak közössége (az „ekklészia” – „egyház” görög kifejezés szó szerint ezt jelenti), akiket Isten kihívott a bűnből, Jézus Krisztus kereszthalála által megváltott bűneik átkától, - és egyúttal behívta őket a saját népe szeretetközösségébe. (Ján 13,35) A Heidelbergi Káté 54. kérdése nagyon szépen és lényegre törően foglalja össze mindezt: „Mit hiszel a keresztyén Anyaszentegyházról? - Hiszem, hogy Isten Fia, a világ kezdetétől fogva annak végéig, az egész emberi nemzetségből Szentlelke és Igéje által - az igaz hit egységében - magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi. És hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok.”

(2) A második koncentrikus kör, ami magában foglalja az elsőt, de különös módon másokat is egybefoglal, az az un. „választó egyháztagok” vagy „teljes jogú egyháztagok” köre. A Magyarországi Református Egyház törvényei így határozzák meg e kör tagjait: megkeresztelkedtek, konfirmációi fogadalmat tettek, felnőtt korúak, valamilyen név szerinti adománnyal anyagilag is hozzájárulnak az adott gyülekezet fenntartásához, illetve gyakorolják is a hitüket. - Ez utóbbi az, ami nehezen definiálható meghatározás, ezért a gyakorlatban, akik a többi feltételnek megfelelnek, azokat beveszik a presbitériumok az un. Választói névjegyzékbe. Az úrvacsorával élést lehetne itt még feltételként figyelembe venni, de ennek adminisztrálása – főleg egy nagyobb gyülekezet esetében – igen problematikus feladat. Nézzük meg inkább azt, hogy kik azok, akik a második, nagyobb koncentrikus kör tagjai, de nincsenek bent a belső körben. Választójogú egyháztagok, de nincs üdvösségük…(?)

Sajnos, bármilyen ellentmondásos is, létezik egy ilyen „körgyűrű”. Ők azok, akik külsőleg minden feltételnek megfelelnek – megkeresztelték őket, konfirmáltak, adakoznak, általában templomba is rendszeresen járnak, szolgálatokat és tisztségeket is vállalnak, adakoznak, - csak a legfontosabb maradt még el az életükben: bűneik őszinte megbánása, megvallása és életük átadása az Úrnak. „Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!” (Zsolt 143,10) „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2,20)

Sokszor épp e körgyűrű tagjait fenyegeti legjobban az önelégültség veszélye, hiszen a látszat igen megnyerő: jóval aktívabbak, többet tesznek, többet áldoznak az egyházért, mint a következő, még tágabb kör tagjai. Vezetést és felelősséget is vállalnak, de az átadott életük hiánya miatt őket nem tudja vezetni senki. Marad a megfigyelés, a tapasztalat, a tehetség és műveltség, vagy ezek hiányában a mások, általuk mértékadónak vélt egyháztagok vagy néhány nagy előd utánzása. Csakhogy aki nem született újonnan, az lelkileg nem él és ezért nem is lát. (Kol 2,13) S aki nem lát, az nem képes különbséget tenni: mi az, ami valóban építi az Isten országát, és mi az, ami nem. „Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni.” (1Kor 2,12-14)

Az Ige és a Lélek vezetése ismeretlen az ilyen egyháztagok számára, hiszen még nem alakult ki az az élő kapcsolat Isten őközöttük, ami által valóság lehetne számukra Pál apostol tapasztalata: „Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. - Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,9.14)

                (3) A harmadik csoport az un. „nyilvántartott egyháztagok” köre. Törvényeink így határozzák meg az idetartozás minimális feltételét: Mindenkit fel kell ide venni, aki „magát reformátusnak vallja”. - Ez egy nagyon szeretni való kör! Tagjai még igazán semmit nem tapasztaltak meg Isten szeretetéből, és nem tudják, hogy az Úr Jézus Krisztus óriási áldozatához mi köze az életüknek. Sohasem élték át a bűnbocsánat hatalmas örömét, annak csodáját, hogy Isten annak ellenére gyermekévé fogadná őket, hogy tisztában van valamennyi bűnükkel (ahogy a mieinkkel is); nem tapasztalják a Szentlélek békességét, s az általa véghez vihető jócselekedetek jó ízét, - mégis reformátusnak vallják magukat!

Becsüljük meg az ilyen embereket! Akkor is, ha némi iróniával szólva, csak „minden másnap” járnak a templomba: Karácsony másnapján, Húsvét másnapján és Pünkösd másnapján…

Soha ne vessük a szemükre, hogy miért ilyenek! Miért hagyják a gyerekeiket sokszor keresztség nélkül, nem forszírozzák a konfirmációt sem, a templomi esküvő is könnyen elmarad, ha a fiatalok úgy gondolják… Mit adjon át, és hogy bizonyítson Jézus Krisztus jósága és nagyszerűsége mellett az ilyen egyháztag, amikor ő maga sem ismeri ezeket a kincseket!

Ők azok, akik „kikonfirmáltak”, akiket talán még megkereszteltek, de igazán azóta se látták a templom belsejét. Ők azok, akik azt tudják és vallják, hogy nem katolikusok, de nem tudják, hogy református keresztyén hitünk miért is csodálatos vigasztalás és örömforrás. - Imádkozzunk értük, legyünk példák előttük és éljük eléjük, amit hiszünk és vallunk: „Mi néked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod? - Az, hogy testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított és úgy megőriz, hogy mennyei Atyámnak akarata nélkül egy hajszál se eshetik le a fejemről, sőt inkább minden az én üdvösségemre kell, hogy szolgáljon. Ezért Szentlelke által is engem az örök élet felől biztosít és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy ezentúl Őnéki éljek. - Hány dolgot kell tudnod avégett, hogy ebben a vigasztalásban boldogul élhess és boldogul halhass meg? - Hármat: először, hogy mily nagy az én bűnöm és nyomorúságom; másodszor, hogy mily módon szabadít meg Isten minden bűnömből és nyomorúságomból; harmadszor, hogy milyen hálával tartozom neki e megszabadításért.” (Heidelbergi Káté 1-2.)

                A három kör közül Te vajon melyikhez tartozol, kedves Olvasóm? Az evangélium (örömhír) az, hogy minden körből van beljebbjutás: a nyilvántartottak közül a választók közé, innen pedig az üdvözülők körébe. A beljebb lépés, s így az üdvözülés legnagyobb akadályát is ismerjük: az elismerés- és a pénz utáni vágy. „Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.” (1Tim 6,10) Kérlek, ne állj meg addig, míg nem leszel a legbelső kör, az Egyház élő és örömmel szolgáló tagjává!

 Somogyi László

Füle Lajos: SIESSETEK, HAMAR LEJÁR!

Siessetek, hamar lejár!

Kegyelme már régóta vár.

Ma még lehet, ma még szabad,

borulj le a kereszt alatt!

Elszáll a perc, az életed.

Ma még, ha jössz, elérheted.

Ne késs tovább, ne várj tovább,

ma kérd ATYÁD bocsánatát!