Eleve elrendelés

Eleve elrendelés

 Arra hívom a kedves Olvasót, hogy jelenlegi legjobb bibliaismeretünk szerint járjuk körül a reformáció egyik alapfelfedezését. - Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy a II. Helvét Hitvallás megfogalmazóival együtt jelentsük ki mi is: „Amit itt előadtunk, azt a legnagyobb készséggel hajlandók vagyunk egészében és részleteiben bővebben is kifejteni, ha valaki ezt kéri, sőt, ha valakik Isten Igéjéből jobbra tanítanának, ezt megköszönve engedünk is nekik, és követjük is őket az Úrban, akinek dicséret és dicsőség.” (részlet a hitvallás előszavából)

Meggyőződéssel vallom: Csakis Isten két alaptulajdonságának ismeretében érhető meg és fogadható el a bibliai eleve elrendelés tana, mivel egyszerre valóság, hogy Isten végtelenül igaz (bűn-gyűlölő) és végtelenül szerető Uralkodó. - Az alábbiakban végig ezt a két tulajdonságát kísérjük figyelemmel, amikor kiválasztó kegyelmének titkát szeretnénk megérteni.

Az eleve elrendelés (predesztináció) nem más, mint egy előre meghozott rendelkezés. Ez a döntés a Teremtő Isten esetében arról szólt, hogy ha netán bűneset (tudatos szembefordulás) következik be az emberiség történelmében, kik fognak mégis, a lázadás, az elszakadás ellenére üdvözülni, vagyis Istennel békességben és örökké élni?

 Az evangélium, az igazán jó hír arról szól, hogy bár az igazságos Teremtőnek az ellene fellázadó emberiségből senkit sem kellene üdvözítenie, mégis megteszi ezt egy igen drága áldozat árán. Ráadásul ezt az áldozatot Ő maga hozta meg értünk, illetve nagy Neve dicsőségének (Ef 1,5-6) és szeretete mélységének felmutatásáért. (Ján 3,16)

A bűneset következménye mindenkire elhatott (Róm 5,12.18-19), és ma sem jobb egyetlen ember sem, mint akkortájt, amit pl. a kisgyermekkortól jelentkező önzés, irigység, indulat, hatalomvágy és agresszivitás jól bizonyít. (1Móz 8,21) Pontosan az jellemző ránk, amit Pál apostol a 14. és az 53. zsoltárral összhangban így fogalmaz meg: „Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.” (Róm 3,10-12)

Hogy ezt megértsük és el tudjuk fogadni a saját életünkre nézve, tudnunk kell: A jó és rossz eldöntésének hatásköre kulcskérdés! A jó és a rossz tudásának fájával Isten már a kezdetekkor jelezte: Mivel az ember nem Isten, hanem csupán teremtmény, fennáll a veszély, hogy Nélküle rossz döntéseket fog meghozni. (Lásd az első testvérgyilkosságot: Káin irigységből megöli a testvérét, Ábelt. - 1Móz 4,1-8) És Urunk azt is tudta, hogy mivel nem robotokat teremtett, a szabadnak teremtett ember képes visszaélni a szabadságával, ha akar.

A rombolás az a bűn (lelki és néha fizikai értelemben is), amivel valaki hozzájárul az egyébként szó szerint „igen jónak” teremett világ tönkretételéhez. (1Móz 1,31) Isten szemében minden bűn, ami árt, vagyis ártalmára van valakinek. Ilyen „ártások” pl. a megjegyzések, hazugságok, bántó mondatok, hűtlenségek, önző vagy agresszív fellépések valakivel szemben, a széthúzások, pártoskodások, ítélkezések, stb. (Gal 5,19-21) Ezért tökéletesen igaz a már idézett Ige: „Nincs, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.” Nincs senki, aki ne ártana az élete folyamán valakinek vagy valaminek, azaz a bűneset óta valóban nincs egyetlen ember sem, aki ne rombolná a Mennyei Atya által jónak teremtett világot.

Az eleve elrendelés első rendelkezése, amit Isten az ember tudtára hozott, így szólt: „Amely napon eszel arról a fáról, bizony meghalsz!” (1Móz 2,16-17). Azaz halálos veszedelmet zúdítasz magadra és utódaidra, ha te akarod meghatározni, hogy mi a jó, és mi a rossz, vagyis mi megengedhető és mi elítélendő az életedben.

Az ember mégis így döntött, - s megtehette, mert ekkor még korlátlanul működött a szabad akarata -, mire a szavatartó és igazságos Isten kimondta: Kivétel nélkül mindenki kárhozatra méltó, aki bűnt cselekszik! (Gal 3,22;  Róm 11,32) Ő eleve megmondta: Ha így jársz el, „bizony meghalsz.”

Isten második rendelkezése viszont az, - amit Ő szintén az Igéje által jelentett ki számunkra -, hogy mégis lesz üdvözülő, mégis tele lesz a menny! S ennek egyetlen feltétele van: Jézus Krisztus minket helyettesítő, áldozati halála. (Róm 6,23; 1Kor 5,7; Ef 5,2)

De ha mindenki kárhozatra méltó a bűne miatt (bármilyen legyen is az), akkor ki fog üdvözülni? „Tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek.” (Jel 21,27; Gal 5,21; Ef 5,3-5)

Bizony, ez a legnehezebb kérdés, amit a Biblia alapján fel lehet, és fel is kell tennünk! S a válasz annyira megdöbbentő, hogy csak a hitre jutott emberek képesek megérteni, illetve elfogadni. (Kálvin is csak a megtért hívők között tanított a predesztinációról!) Nekik is jól át kell gondolniuk, mert ha rosszul élnek vele, akkor vagy megtorpannak a misszióban – amit Isten nem akar (Mát 28,18-20) -, vagy gőgösökké lesznek, ami megint csak utálatos Urunk szemében! (1Pét 5,5)

Azt látjuk a Szentírásban, különösen is a Róma 8-9-ben és az Efézus 1-ben, hogy a Teremtő Isten magára vállalta a kiválasztás ódiumát, azaz erkölcsi és lelki terhét, illetve felelősségét. Bölcs előrelátásában számolt azzal, hogy a szabad akarattal felruházott ember visszaél ezzel az ajándékkal, szembefordul Alkotójával, hogy aztán egy önfejűen berendezett történelmet formáljon önmagának. Be is következett. Az ember hitt az ördögi hazugságnak, hogy ti. „olyanok lesztek, mint az Isten, jónak és rossznak tudói” (1Móz 3,5), s közben sok tekintetben rosszabbá lett a legvadabb állatoknál. (lásd: Radnóti Miklós Töredék c. verse)

Urunk viszont úgy döntött, hogy nem nyit végeláthatatlan vitát arról, hogy kinek mennyi jócselekedete van a bűneivel szemben, illetve hogy mennyivel jobb, vagy rosszabb a másik embernél, hanem élt uralkodói szabadságával - még a legelső cselekedetünk előtt! (Róm 9,10-13; Ef 1,11) Előre rendelkezett: az összes elkárhozóból kiválasztott magának egy üdvözülő sereget. (Ef 1,4) Ők se jobbak, se rosszabbak, mint mások, hanem egyszerűen kiválasztottak. Urunk arról is eleve rendelkezett (még a teremtés előtt: 1Pét 1,20), hogy a kiválasztottak bűnéért vérnek kell kiomlania, másként senki sem juthat a mennybe, merthogy: „Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.” (Zsid 9,22; 1Pét 1,18-19; Ef 5,2-5)

Végtelen vitát lehetne nyitni arról, hogy vajon a Biblia eredeti héber, illetve görög nyelvén pontosan mit jelent ez a mondat: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem” (Róm 9,13), de nem érdemes. Biztos vagyok benne, hogy a szeretet Istene (1Ján 4,8) nem indulatból (főleg nem rosszindulatból) cselekedett, hanem sokkal inkább Uralkodóként döntött: A teremtőjének eltaszítása által teljesen kárhozatra méltóvá lett emberiségből mégis Jézushoz vonz embereket! Méghozzá annak ellenére, hogy a bűnössé (azaz önfejűvé) vált ember nem is akar hozzá térni és vele engedelmes közösségben élni, vagyis nem is akar üdvözülni. (Róm 3,11) Így fogalmazta meg ezt az Úr Jézus: „Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem… Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.” (Ján 6,44.37)

Fontos azt is tudnunk, hogy az önfejűségünk és öntörvényűségünk következményeként az üdvösségre, illetve az Isten szerinti jó cselekvésére nézve elveszítettük a szabad akaratunkat, vagyis a bűneset óta abba a lelki helyzetbe kerültünk, hogy önerőből nem tudunk visszatérni az Édenbe. (1Móz 3,22-24) Így válik érthetővé Pál apostol tanítása: „Nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” – tudniillik annak megadása, hogy valaki visszatérhessen Hozzá. (Róm 9,16) És így telik meg tartalommal a másik idevágó bibliai mondat is: „Nem mindenkié a hit.” (2Thessz 3,2)

                Két fontos kérdés marad még, amire mindenképpen választ kell találnunk: Ezek után mit gondoljak magamról, és mit gondoljak a körülöttem élőkről?!

                Ne aggódj, kedves Olvasóm! Ha olvasod ezeket a sorokat, és bizonytalanság fog el, kiálts teljes szívből az Úr Jézushoz: „Fogadj el Jézusom!” (RÉ 460. dicséret) S tudd: Ő még soha senkit nem utasított el, aki át akarta adni az életét Neki! Kérj bátorító Igét Tőle arról, hogy elfogadott, megbocsátott, - és örülj és örvendezz annak egy életen át, hogy kiválasztott vagy! (Ef 1,13) S ha kell, naponta olvasd el újra és újra az Ézs 43,1-et és a Róm 8,38-39-et. A Szentlélek által megújuló és vezérelt szabad akaratodból pedig tedd a jót, amíg csak élsz! (Róm 8,14; 12,1-2; Jak 4,17)

                A körülötted élőkért se aggódj: Ahogy téged is érdemtelenül váltott meg és fogadott el gyermekének, ugyanezt megteszi velük is. Bármennyire paradoxnak is látszik ez a fentiek alapján a mi emberi logikánk számára, mégis teljes bátorsággal és hittel imádkozz a rokonaid és ismerőseid üdvösségéért! Már az sem véletlen, hogy valaki imádkozik értük…

Akiért imádkozol, senkiről se tételezd fel, hogy nincs kiválasztva! Ez nem a te dolgod, ez a titok nem a te titkod. (5Móz 29,28) Ezt kérdezd: Miért ne lenne kiválasztva az a másik? Hiszen engem sem az élő hitemért választott ki a Seregek Ura, hanem épp fordítva áll a dolog: azért van hitem Jézusban, mint személyes Megváltómban, mert a Mennyei Atya kiválasztott engem! És nem a jócselekedeteimért tette, hiszen azok sohasem tudnák eltörölni a bűneimet. És nem is a megtérésemért volt hozzám ilyen kegyes, hiszen ha nem vonz Jézushoz, akkor soha meg nem térek! (Jer 31,18; Ján 16,8)

Tehát: az ismerőseidnek pontosan annyi esélyük van az üdvösségre, mint neked volt. Bátran kérj nekik bűnlátást és bűnbánatot, mert Urunk parancsa az, hogy Őt hittel kérjük: „Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik. Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” (Luk 11,9-13)

Az eleve elrendelésről szóló bibliai tanítás tehát a hívő emberek megerősítésére és vigasztalására szolgál: Üdvösséged stabilitását nem a te teljesítményed és nem a te döntésed biztosítja, hanem az örökkévaló Isten kiválasztó szeretete! (Ján 15,16) Erre támaszkodva írja Péter apostol erős meggyőződéssel: „Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben. Ezért tehát teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok!” (1Pét 1,5.13)

A végső tanulság pedig ez: Bátran hirdesd a megtérés, illetve a kereszt evangéliumát (2Tim 4,2), és örömhírként fogd fel, hogy ma is, akár naponta megtörténik: „Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívőkké lettek.” (ApCsel 13,48)

Somogyi László