Nem rossz, hanem elveszett!

„Lehetséges, hogy nem Jézus az egyetlen bűntelen ember?”

            A címben szereplő őszinte, ugyanakkor naiv kérdést egy Istent őszintén kereső ismerősöm tette fel nekem néhány évvel ezelőtt.

            Igen, Isten külön ajándéka saját bűnösségem meglátása, - nem megy ez nekünk csak úgy „magától”. (Ján 16,8-9) Amíg le nem vetkőzöm az előítéleteimet: a pozitívokat önmagammal, a negatívokat Istennel szemben, addig váltig állítom az ember - s benne kimondatlanul is a saját - jóságomat. Azt, hogy nem vagyok felelős Isten előtt, nincs mivel elszámolnom. De hogy ne érjen senkit megrázó meglepetésként az az utolsó adventi nap, amikor ennek ellenkezője mindnyájunkról egészen egyértelműen kiderül, ezért hadd reflektáljak szeretettel a felvetett és valóban izgalmas kérdésre.

            Az embernek hétköznapi értelemben van szabad akarata. Szabadon dönt, hogy mit tesz, hová megy, mibe fog bele, vagy mit hagy abba.

            A teológia nyelvén azonban a szabad akarat mást jelent. Azt ugyanis, hogy a bűnbe esett ember az üdvösségére nézve nem dönthet szabadon. A bűneset óta már nem. (Ján 8,34 Róm 7,21-25.  3,9-12)

Nem úgy áll a helyzetünk e megteremtett világban, hogy gondolok egyet és szembefordulok az Alkotómmal, majd megrántom a vállam és visszafordulok hozzá. Nem térhetek vissza hozzá csak úgy, akármikor és akárhogyan. Ő nem egy pipogya öregúr, aki a mi játékszerünk. Ő Isten. Az abszolút Szuverenitás. (Jel 4,8  19,16) A Szent, az egészen Más, az egyetlen Kiváló, akinek a természete egészen elválik mindenki másétól. (Ézs 6,3  1.Ján 1,5)

Az ember szabadnak teremtetett, azzal az egyetlen céllal, hogy szeretetben éljen Teremtőjével és a másik emberrel. A teremtés oka és célja egy: a szeretet. (1.Ján 4,7-10)

Ezt azonban robotként vagy bábúként nem tudta volna megélni, illetve megvalósítani, ezért szabadságot kapott, amiben viszont adott a kockázat, hogy nem csak viszont szerethet, hanem szembe is fordulhat. A döntéséért azonban felelős.

Isten akarata nem kívánt korlátlanul érvényesülni az ember felett: Ő nem rángatni, hanem szeretni akarta őt. Ezért bízta rá pl. teljesen szabadon a tudomány művelését. (1.Móz 1,28. 2,19-20) Így a világ formálása kimondottan az ember feladatává lett. De hogy mit tett és tesz e csodálatos teremtettséggel, azért ő viseli a felelősséget.

           A rossz, a bűn egészen mást jelent a Bibliában, mint amit a közgondolkozás ért rajta.

           Ádám és Éva tkp. nem Isten ellen döntöttek, hanem a saját „megistenülésük” mellett (1.Móz 3,5), - viszont nem naiv tudatlanságban tettek így. Nagyon is tudták, hogy az élet bizonyos értelemben „élesre töltött fegyver”, s hogy a ravasz elhúzása után valami egészen megrázó dolog történik majd. (1.Móz 2,17) Nem tudjuk, hogy az első emberpár a bűneset előtt hány napon, hónapon vagy éven át élt szeretetteljes, beszélgető viszonyban Teremtőjével, de azt látjuk, hogy sok olyat is tudtak Istentől, pl. a neki kedves hála-áldozatról (1.Móz 4,1-7), amit itt nem részletez a Biblia. (Az Ádám környezetében lévő élőlények elnevezése sem tarthatott éppen rövid ideig, s közben sokféleképpen kommunikálhattak egymással: 1.Móz 2,19-20)

Az ember tehát már ismerte Isten jóságát, bölcsességét és szeretetét, abból élt és abban fürdött nap, mint nap, - de ismerte az egyetlen „próba-fa” érintésének veszélyét is. Mégis engedett a csábításnak, s megkísérelt Übermensch-csé (emberfeletti emberré) válni. E kísérlet lehetőségét Isten nem zárta le eleve, hogy teremtménye szabad maradhasson, s szabadon dönthessen a közöttük létrejött szeretet-kapcsolat mellett. Isten azt is előre világossá tette, hogy van alternatívája ennek a közösségnek, de az az ember számára egy egészen új, halálosan veszélyes létformát jelent: elszakítottságot a Teremtőjétől. Ez pedig tkp. egy állapot, egy egészen új helyzet: a Biblia szerint ez a bűn. Ennek következményei, rossz gyümölcsei a bűnök.    

Az eredendő bűnösség tehát nem a csecsemő etikai vétkességét jelenti (ezt állítani teljesen nonszensz lenne), hanem az ember lelki állapotát, helyzetét mutatja be. Azt, hogy a bűneset óta Istentől távol, elveszett állapotban születik meg erre a földre. Az Édenből való kiűzetés pontosan ezt szimbolizálja. Ezért a helyzetért a mai ember már nem felelős, de ugyanúgy megmentésre szorul! S ha a menekülésre felkínált úttal nem él (Ján 14,6), akkor elveszett és örökre el is vész!

           Azt kell megértenünk, hogy a bűneset után született embernek semmilyen erkölcsi vétket nem kell elkövetnie ahhoz, hogy elkárhozzon. Egyszerűen a kárhozat lelki állapotába születik bele. Mert a kárhozat az Isten-nélküliség, vagyis az „Isten-telenség” állapota. Ez véglegesítődik és bomlik ki szörnyűségesen a pokolban. Viszont: ezt az alternatívát Isten előre felvázolta, s nem olyan ostoba Ő, hogy ne tudta volna Ádámnak és Évának világosan részletezni, ám ők mégis kipróbálták, milyen a jó és a rossz eldöntésének jogát a saját kezükbe ragadni. (1.Móz 2,17) Az eredmény közismert: úgy hívjuk, hogy az emberi faj történelme.

Az ember tehát döntött, s a felelősségét cseppet sem csökkenti a Sátán kérdésének ravasz hazugsága. (1.Móz 3,1) Az ő gonoszságának eredetét egyébként nem tárja fel a Biblia, ezt valószínűleg csak az új égen és az új földön fogjuk megérteni, amikor közvetlenül Istentől leszünk tanítottak. (2.Pét 3,13)

          Az ember tehát születésétől fogva nem rossz, hanem elveszett. (Luk 19,10) A tékozló fiú is - az eredeti szöveg szerint – „elveszett fiú”. (Luk 15,24) Mivel elszakadtunk Istentől, újonnan, azaz felülről való születésre van szükségünk. (Ján 3,3-7.  5,24)

Nem valamiféle direkt „büntetés” öröklődik, hanem a hely, a lelki állapot, amelybe a szüleink világra hoztak minket. Ezen a „helyen” (a kárhozat állapotában) nincs esélyünk jónak lenni, mert a jó és a rossz kategóriáit a Tervező ismeri egyedül. Amíg a Bibliát forgatni nem kezdjük, úgy használjuk saját életünket, hogy fogalmunk sincs annak használati utasításáról. Lehet így is élni, csak nagyon keserves és szomorú. E lelki halálban egzisztálva (Ef 2,1-6), sötétben botorkálva, csakugyan olyanok vagyunk, mint egy elefánt a porcelánboltban. Szinte minden mozdulatunkkal fájdalmat okozunk valakinek, ha másnak nem, hát a teremtett jó levegőnek, tiszta víznek, vagy a korábban még létező, s az ökológiai rendet biztosító növényi és állati fajok megszámlálhatatlan sokaságának. Személyes bűneinkért személyesen felelünk, ahogy ezt az Ezékiel 18,1 írja, de ezek a tetteink és mulasztásaink sem bizonyítanak mást, mint hogy egyen-egyenként valóban a bűn állapotában létezünk. Pál apostol is erről ír a Róma 5,18-19-ben.

           De éppen ezért nagyszerű dolog meghallani az örömhírt: Isten nem akar az elveszettségünkben hagyni! Úgy döntött, hogy megfizeti a hazatérésünk árát. (Ján 3,16) Ez az ár egy szent, bűntelen élet feláldozása volt. S mivel én már gyermekkorom első hazugságával beszennyeztem magam, ennél fogva magam meg nem válthatom, ezért a Szentháromság Isten szent Önmagán, a Fiún hajtotta végre az ítéletet. Szentségéből és igazságosságából fakadó csapást mért a bűneimre: Jézusra fogta őket és lesújtott rájuk! Neki ezért kellett meghalnia...

Hozzám pedig így szól: Higgy az Úr Jézus helyettes áldozatában, s akkor kiemellek elveszett állapotodból! Csupán a hit a te dolgod, a megkegyelmezés az enyém! (Ef 2,8-10)

Más szavakkal: Üdvösséged már itt a földön elkezdődik, azaz élő, beszédes kapcsolatra lépek veled. Bűneidről többé egy szót sem ejtek, nem vádollak semmiért, amit korábban elkövettél. (Ján 8,11. 1.Ján 1,9) Minden nap veled leszek, s folyamatosan mutatom neked, hogyan jó élni. Mert élni jó. Istennel jó élni. Az életünk erre való...

                                                                                                          Somogyi László