Keresztelkedés az Ige szerint
Tapasztalatim azt mutatják, hogy sokan nem látják világosan a keresztség bibliai hátterét, azt, hogy mit is hiszünk róla, illetve hogy miért éppen úgy gyakoroljuk, ahogy tenni szoktuk.
Arra kérem a kedves Olvasót, hogy olyan, a bizonyosságot kereső szívvel olvassa az alábbiakat, ahogy annakidején a béreai gyülekezet tagjai fogadták a keresztyén hit alapigazságait: „Napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok.” (Csel 17,11)
A Szentírás alapján hitvalló őseinkkel együtt hisszük és valljuk: Élmények, érzések és megtapasztalások nem írhatják felül azt, amit Urunk az ő Igéjében kijelentett. Ha van valamilyen kegyes gyakorlat, ami kívánatosnak és jónak látszik, de nincs összhangban azzal, amit Isten a próféták és az apostolok, leginkább pedig a Fia által tanított, akkor arra nincs szükségünk. Nem építjük be a gyakorlati hívő életünkbe, bármilyen kedvesnek is tűnik egyébként. Fontos tudnunk, hogy nem a személyes élmény, hanem az írott igazság az erősebb érv! (vö: Zsoltár 18,31; Ef 2,20 és 4,14-15; Ján 17,17 és 20,31; 2.Tim 3,16-17)
A teljes Szentírásra, illetve hitvallásainkra támaszkodva vizsgáljuk most meg a keresztség, illetve a keresztelkedés lehetséges módozatainak kérdéskörét. (vö: Gal 1,6-9)
Sehol nincs a Szentírásban példa arra, hogy valakit kétszer-, vagy újra kereszteltek volna. Egyetlen kivételnek a Csel 19,1-7 látszik, - ott viszont kiderül, hogy a jánosi keresztség csak a bűnbánati motívumot mutatta fel (Mát 3,5-6; Luk 3,8-14), s még nem volt meg benne az új szövetség megkötésének pecsétje. Akiket viszont már az Úr Jézus nevére kereszteltek, azok mindkét vonatkozásban ígéretet kaptak: Ha hisznek Őbenne, akkor megkapják bűneik bocsánatát, és a Szentlélek által egy egészen új, szövetséges életet élhetnek! (Csel 2,38; Mt 28,18-20; 2Kor 5,17) Az újszövetségi keresztség tehát kettős üzenettel bír. Egyrészt jelzi, hogy a bűneim miatt az életem elveszett állapotban van, másrészt szimbolikusan rámutat, hogy a megmeneküléshez szükségem van Isten szeretet-szövetségére! (Róm 6,23) - De ezekre majd még visszatérünk.
Azt is látjuk, hogy a keresztelés aktusának többféle módja is megtalálható a Bibliában. Az etióp főembert az eredeti szöveg szerint „valami vízben” kereszteli meg Fülöp (Csel 8,36), ahol a sivatagos körülményeket ismerve, s az eredetei görög szövegre figyelve nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy ez alkalommal meghintés történt és nem bemerítés. Egyébként is a görög „baptiszma” (keresztelés/bemerítés) kifejezés egyaránt jelent bemerítést és felülről való ráöntést. (Amikor pl. valaki kezet mosott, s egy kancsóból a kezére csorgatták a vizet, azt is ezzel a kifejezéssel írták le.)
A filippi börtönőr szolgálati lakásában sem valószínű, hogy kivitelezhető lett volna egy egész család bemerítéses megkeresztelése (Csel 16,33), - de ez Pál apostolt egyáltalán nem zavarta. Még kevésbé valószínű, hogy Péter Jeruzsálem főterén a 3000 megkereszteltet bemerítette volna. (Csel 2,41)
Viszont a gyakorlati példáknál súlyosabbak a teológiai kérdések: Vajon van-e érvénytelen keresztség? Van-e jobb vagy rosszabb módja a keresztelésnek, és lehet-e, illetve szabad-e megismételni a keresztelkedést? Kedves-e ez Isten előtt, áldását adja-e rá, vagy sem? Jelent-e a Biblia szerint valami pluszt a felnőtt keresztség, illetve a bemerítés a meghintéssel szemben?
A víz a bemerítésnél és a meghintésnél is Jézus Krisztus bűntörlő vérét jelképezi. „Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (1Ján 1,7) „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevére, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (Csel 2,38) A víz tehát mindkét formában azt jelzi, hogy a régi, Ádámtól örökölt természetem bűnös, a szívem csalárd (1Móz 8,21 Jer 17,9), és szükségem van egy új, felülről való természetre (az újonnan születésre), ha nem akarok a bűneim miatt elkárhozni. (Ján 3,6-7) A megtisztulás, vagyis a bűnbocsánat szükségességének üzenetét viszont egyáltalán nem befolyásolja a víz mennyisége, illetve a keresztelkedés metódusa. Nem véletlen, hogy a meghintésnél a fejtetőre csorgatjuk a vizet: így ugyanis a víz szimbolikusan végigfolyik az egész testen, mintegy beborítja (bemeríti) azt, hogy jelezze: Megtisztulásra és egyben Jézus Krisztussal egy új élet megkezdésére van szükségem! (Gal 2,20) Mindebből látható, hogy nincs semmilyen lényegi különbség a meghintés és a bemerítés szimbolikája között. S ami a leglényegesebb: A változást az életemben nem a keresztség, nem a meghintés vagy a bemerítés végzi el, hanem az élő Ige és a Szentlélek! „Krisztus szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az Ige által megtisztítva megszentelje.” (Ef 5,25-26) „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.” (Ján 3,5) (vö.: 1.Pét 1,23)
Ha nem voltam megkeresztelve, és ezért felnőttként kerül rá a sor, akkor bármelyik változat megerősít a hitemben: Lezárom az eddigi életem, - „meghalok” (a víz alá kerülök, mintegy „megfulladok”) a bűneim számára, mert méltóvá tettek a kárhozatra, - és az Úr Jézussal újat kezdek. Ennél az új kezdetnél – legalább is látszólag - a bemerítés (alámerülés), mint jelkép erősebbnek tűnhet, de kérdés, hogy Isten az érzéseinket kívánja-e felgerjeszteni, vajon a látszatban gyönyörködik-e, vagy inkább erős hitben akar-e látni bennünket? (vö.: Ján 6,29) Vajon neki az élményünk fontosabb-e, vagy az az igazság, amit egy szimbolikus cselekmény által a szívünkre akar helyezni? (1Ján 3,23) Mintha ezt kérdezné: Ha a keresztség módjától függetlenül nem tekinted úgy, hogy meghaltál a régi életed számára, akkor vajon az enyém vagy-e egyáltalán? Bemerítkeztél? Meghintettek? Nem mindegy? - Az a kérdés, hogy elítélni valónak, kárhozatra méltónak tartod-e az eredeti (Ádámtól örökölt) természetedet, s hiszed-e, hogy Valakinek meg kellett halnia helyetted, hogy megmenekülhess?! És vajon kész vagy-e lelkileg feltámadni, és az Úr Jézussal már itt e földön új életet kezdeni? – Ezek az igazán lényeges kérdések! „A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.” (Róm 6,4)
Az élő hitre jutásunkat tehát meg lehet vallani a felnőtt keresztség bármelyik formájában! – Kérdés: Vajon élményt, érzéseket keresünk-e benne, vagy valami mást? Isten szemében vajon van-e jobb, vagy rosszabb módja a keresztelkedésnek?...
Nézzük most meg, mit tanít Isten Igéje a gyermekkeresztségről. Láttuk, hogy Pál nyugodt lélekkel megkeresztelt akár egész családokat is egyszerre. (Csel 16,33 1Kor 1,16) De vajon miért tett így, amikor a gyerekek, főleg a kicsik, még fel sem tudták fogni, mit is kellene elhinniük az üdvösséghez? Vajon nem Pál tanította-e: „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.” (Róm 10,9) Bizony ő, s mindez teljesen összecseng az Úr Jézus szavaival: „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, az elkárhozik.” (Mk 16,16; vö.: Mt 10,32) Viszont: A keresztség üzenetének és jelentőségének van egy, az Ószövetségbe visszanyúló tartalma is, ami magyarázatot ad az apostolok által gyakorolt gyermekkeresztségre. S ez nem más, mint a Szövetség ígérete!
Isten a „hívők atyjának” nevezett Ábrahám családjában elrendelte, hogy nyolcnapos korukban kerüljön egy jel a gyermekeikre. (1Móz 17,9-14) A körülmetélés Isten szövetségének a jele volt, ami arról tanúskodott, hogy az üdvösség dolgában Ő a kezdeményező, Ő ajánlja fel megmentő szeretetét a hívőknek. Ő megy és ment elébük már csecsemőkorukban, jó előre szövetséget dolgozott ki számukra, és óriási áldozatot vállalt értük. (Ján 3,16) Majd hűséget esküdött, hogy szövetséges ígéreteit megtartja. (5Móz 7,9) - Ez hatalmas horderejű felajánlás volt nem csak Ábrahám, hanem valamennyi hívő utódja számára: Isten felkínálta a megváltást (azaz lesz valaki, aki bűnhődik helyettünk), hogy aki hisz őbenne, annak bűnbocsánata és örök élete legyen! „A te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe.” (1Móz 22,18) - Ma már tudjuk, hogy konkrétan Jézus Krisztusra utalt Isten szövetséges felajánlása: „Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk.” (2Kor 1,20 és Csel 4,12) Ezért akik hisznek Isten mindent megelőző és megmentő ígéretének, azok az apostolokkal együtt feltetetik Uruk szövetségének jelét a gyermekeikre. Épp az egyház megszületésekor prédikálja Péter apostol: „Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Csel 2,39) - Ezért keresztelünk mi is bátran gyermekkorban! Hisszük, Isten a kezdeményező (Ef 1,4), Ő gondoskodott előre mindarról, ami az üdvösségünkhöz szükséges (Ján 1,29; 1Ján 4,19), és nem épít a mi teljesítményeinkre, hiszen azokba mindig belekeveredik a bűn. (1Móz 8,21; Préd 9,3; Róm 3,12) Ő keres meg, Ő hív el, s szövetséges ígéreteit rábízza a hívő szülőkre. A felnövekvő gyerekeknek pedig nincs szüksége arra, hogy felnőttként újra keresztelkedjenek (sem meghintéssel, sem bemerítéssel), hiszen Ő állja a szavát: Végig érvényben maradnak üdvösséges ígéretei! (2Tim 2,13)
Az viszont szükséges, hogy a felnövő ember személyes hittel elfogadja és megköszönje a Szövetségben felkínáltakat, megtérjen bűnös útjairól s ezentúl Jézusnak éljen! Ez történik meg az élő hitre jutás alkalmával. Visszatekintve gyerekkori keresztségükre ezért kiáltott fel így Luther és a többi reformátor is a megtérése után bizakodó, megújult hittel: „Meg vagyok keresztelve!” (vagyis ott van Isten szeretet-szövetségének jele rajtam) - most pedig már hiszem és tudom, hogy Isten minden ígérte érvényes rám Jézus áldozatáért! Boldogan, szívből vallom: „Testestől lelkestől, mind életemben, mind halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok!” (Heidelbergi Káté 1. kérdés-felelet) Azaz: Már hiszek, és meg is vagyok keresztelve! S azt is tudom már, hogy ha nem hiszek, el fogok kárhozni…
Mindebből az következik, hogy Isten Igéje szerint a hit és a keresztség között fontossági sorrend áll fenn és nem időrendi! (Figyeljük meg: a Mk 16,16-ban a második tagmondat már csak azt említi, ami a fontosabb. Azaz: Ez az Ige sem teszi érvénytelenné a gyermekkeresztséget!)
A szövetség jelét tehát nem kell újra feltenni a testemre, hiszen azt Isten helyeztette oda, s komolyan is gondolta. - Ki vagyok én, hogy eltaszítom Isten előre felkínált szövetséges szeretetét és semmissé nyilvánítom a gyerekkori keresztségemet?! (Az újra keresztelkedéssel ugyanis ezt tenném.)
Nem ezt kell tenni, hanem végre hinni mindazt, amit Ő a bűnről és a kegyelemről kijelentett: „A bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,23)
A keresztségben tehát Isten „szólal meg” a szimbólumok nyelvén, és nem az ember. (A „sákramentum” eredetileg "hűségesküt" jelentett, azaz elköteleződést valaki, pl. egy hadvezér mellett.) Mennyei Atyánk kínálja fel bűnbocsátó kegyelmét s az örök életet, és ezt nem vonja vissza a halálunk napjáig. (Ezért nem teszünk különbséget, hogy mikor és melyik felekezetnél történt a keresztelés: az Ige tanítását komolyan véve teljesen mindegy!) De éppen ezért arcátlanság Istennel szemben, ha szinte „követelem” egy új keresztelkedés által a következőt: Uram, újra ajánld föl a szövetségedet és minden kincsedet, amit Fiad megváltott nekem, s amit már a gyermek-keresztségemben felkínáltál! – Nem, nem kínálja föl újra, hanem ezt mondja: A keresztelésed már megtörtént, vagyis szövetséges ajánlatom jele ott van a testeden, most már higgy, ha üdvözülni szeretnél! (Zsid 11,6; Mk 16,16) S tégy erről bizonyságot, akár konfirmandus korodra jutsz el idáig, akár később történik meg veled az élő hitre jutás. „Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk (azaz elfogadottá legyünk Isten számára), és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.” (Róm 10,10)
Hitvalló őseink évszázadokon át így élték meg boldog, üdvözítő hitüket, megkeresztelve gyerekeiket, bátran használva a meghintés gyakorlatát, és senkit nem bocsátva második keresztségre. Egyházunk hitvallása, a Heidelbergi Káté a 74. kérdésében így fogalmaz: „Meg kell-e keresztelni a kisdedeket is?
Meg; mivel ugyanis ők is éppúgy beletartoznak Isten szövetségébe és egyházába, mint az idősebbek. S mivel Isten a Krisztus vére által a bűnből való váltságot és a hitet munkáló Szentlelket éppúgy ígéri nekik is, mint az idősebbeknek, ennélfogva a keresztség által, mint a szövetség jegye által, a keresztyén anyaszentegyházba őket is be kell avatni és a hitetlenek gyermekeitől meg kell különböztetni, amint ez az ószövetségben a körülmetélés által történt, amelynek helyébe Krisztus az újszövetségben a keresztséget szerzette.”
Egyházunk másik hitvallása, ami iránt szintén hűséget fogadnak az egyházi szolgálatba álló presbiterek, hitoktatók, lelkészek, illetve egyházi elöljárók, így fogalmaz: „Isten egyházában csupáncsak egy keresztség van (Ef 4,5) és elég is egyszer megkeresztelkedni, vagyis Istennek szenteltetni. Az egyszer elfogadott keresztség pedig az egész életen keresztül tart, és ez az Isten gyermekeivé való fogadtatásunknak örök pecsétje. Mert a Krisztus nevébe való megkeresztelkedés annyi, mint az Isten fiainak szövetségébe és családjába, tehát örökségébe való beírás, felavatás és befogadás.” (II. Helvét Hitvallás, XX/2)
Összefoglalva tehát:
1.) Egyetlen gyermekkeresztség sem történik véletlenül, s nem is a szülők hitén múlik az érvényessége, hanem annak szuverén döntésén, „aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik.” (Ef 1,11; Róm 9,16) Jó ha tudjuk: A körülmetélést ki kellett terjeszteni idegenekre is, akik egyáltalán nem biztos, hogy már hittek is az élő Istenben! (1Móz 17,12-13) De nem a szülők (illetve gazdájuk) hite miatt kellett őket körülmetélni, hanem mert az élő Isten akarta rájuk tetetni az Ő felkínált szövetségének a jelét. Viszont - s ez is legalább ilyen fontos – a keresztség vagy a körülmetélés önmagában nem üdvözít senkit sem! A megígért Messiás, Jézus Krisztus az Üdvözítő és nem egy szertartás. (Csel 4,12; Luk 2,11; Tit 2,11; Ján 14,6)
2.) A keresztséget ő rendelte el, és Isten szövetséges szeretetének felajánlását jelzi. Ő szól rajta keresztül a szimbólumok nyelvén: A szövetségem nyitott számodra, ezért higgy bennem és üdvözülszl! (Csel 16,31) - Mi pedig: Az ő nevében, az ő megbízatása alapján helyezzük el ezt a szövetségi jelet a hozzánk elhozott gyermekek testén. (Mát 28,18-20; Fil 2,13)
3.) E keresztségre hivatkozva lehet élő hitre segíteni a felnövő embert: Térj őhozzá és higgy benne, mert már csecsemőkorodban, - minden előfeltétel, jóság és vallásos teljesítmény nélkül, azaz kegyelemből - felajánlotta bűneid bocsánatát és az örök életet! (Jer 31,3; Ján 3,16; Ézs 43,1) - Ha viszont nem hiszel Istennek a bűneidre vonatkozó egyedüli megoldásában, akkor elkárhozol! (Ján 3,36)
4.) Ezentúl, hogy ezt megértetted és elhitted, minden cselekedetedet az Isten szeretet-szövetsége iránti hála motiválja! (Kol 2,6-7)
Ha valakit gyermekként megkereszteltek, akkor a megtérése, vagyis élő hitre jutása után adjon boldog szívvel hálát érte, s keresse az alkalmát, hogy megvallhassa ajándékba kapott új életét. (E lelki feltámadás, azaz újonnan születés megvallása történhet istentisztelet, vagy bármilyen más gyülekezeti alkalom keretében.) (Ef 2,1-5)
Amint a Szentírás fenti idézetei és a hitvallásaink is mutatják, nincs szükség újra keresztelésre semmilyen formában. A keresztség nem az egyes ember élménye, hanem Isten csodálatos üzenete, kegyelmének felajánlása. Ha viszont valakivel gyermekkorában ez nem történt meg, akkor kérje a megkeresztelését, de immár annak tudatos és nyílt megvallásával együtt, hogy Isten kegyelme megragadta és hiszi: Istennek a bűnbocsánatra és az örök életre vonatkozó ígéretei érvénybe léptek az életében! (Ezért egyházunkban a felnőtteknél a konfirmáció és a keresztség időben összekapcsolódik.)
Ha valakiről utólag derül ki, hogy nem volt megkeresztelve, akkor a hitvallása, illetve kérése alapján kiszolgáltatjuk számára a sákramentumot. Ezt azonban csak meghintéssel gyakoroljuk, hiszen ez is tökéletesen szimbolizálja mindazt, amire szükségünk van az Ige szerint, vagyis a régi élet lezárására (a bűn átkától való megszabadulásra) és az új élet megkezdésére. (Ef 5,14) De ha valakinek pl. volt egy bemerítéses keresztelkedése és szeretne hozzánk tartozni, azt nagy szeretettel befogadjuk, és semmiképpen nem kívánjuk újra keresztelni. Bevesszük a hivatalosan nyilvántartott gyülekezeti tagok jegyzékébe, s csupán azt kérjük tőle, hogy a fentiek szerint fogadja el a meggyőződésünket. (Ha választójogot is szeretne gyakorolni közöttünk presbiter- vagy lelkész választás esetén, akkor megkérjük, tegyen konfirmációi fogadalmat, mert így egyházi törvényeink alapján bekerülhet a választói névjegyzékbe is.)
A testvérszeretetben, nyitottságban, teológiai látásunk formálásában igyekszünk minden tekintetben Isten Igéje szerint gondolkodni és cselekedni: „Benne vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a bűn testének levetése által. A keresztségben vele együtt eltemettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül.” (Kol 2,11-12) Vagyis valljuk: A lelki feltámadás a Jézus Krisztusba vetett hit által válik valósággá az ember életében, akármikor keresztelkedett és akármelyik formában is élte azt át. „Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség.” (Ef 4,5)
Ha a fentiek ellenére valaki mégis ragaszkodik az újra-keresztelkedéshez (bármilyen formában), az nem tudja képviselni egyházunknak a Szentírásra alapozott hitvallásos meggyőződését. Sok gyakorlati példa mutatja, hogy a remélt lelki megújulás is elmarad az életéből, hiszen azt sohasem szertartások végzik el az emberi szívben, hanem az Isten Igéje és az Ő áldott Lelke. Ezért: „Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív.”(Zsid 13,9) (vö.: Zsid 4,12; 2Tim 3,16-17; Kol 2,23) S a fentiek alapján hittel valljuk, hogy nem engedelmesebb hívő az, akit felnőttként bemerítettek, mint az, akit gyerekként vagy felnőttként meghintéssel kereszteltek meg. „Jézus ezt felelte nekik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” (Ján 6,29)
A Reformáció immár több mint 500 éve hirdeti: Sola Scriptura - azaz térjetek vissza az igei alapokhoz! Engedjünk neki, s a javunkra válik…
Somogyi László
lelkipásztor