A szelídség Lelke

A szelídség Lelke

„A Szentlélek gyümölcse: szelídség.” (Gal 5,22-23) S Pál apostol szerint: ez egy teremhető gyümölcs!

Csakhogy mi vadak vagyunk. - A házi-kedvenc, mint vadállatok késői utóda, szelídebb, mint mi vagyunk. Szelídebb, mint a testvér vagy a szomszéd, szelídebb, mint az anyós vagy akár a házastárs. Sokan inkább vadmacskát tartanának, mint egy társat…

Igen, vadak vagyunk. Vadak a játékban, vadak a sportban, vadak a beszédben, a blogban, és vadak a szerelemben. A szelídségnek nincs értéke. A vad nyer, a szelíd nevetség tárgya. A vadaké a nagy konc, a vezető poszt, a szelídeket pedig megtapodják és kigúnyolják. Ki akar manapság szelíd lenni?...

Az óvodást már vadítják a társai ellen, ha azok nem megfelelően viselkednek, az iskolást „harc-művészetre” oktatják, megtanul ütni, vágni, lebénítani, hogy védje magát - a még vadabbak ellen. S észre sem veszi, hogy kiművelt emberfő helyett a vadság mintapéldánya lett, - sokszor – milyen tragikus - szülei legnagyobb örömére és büszkeségére.

De ha az ifjú otthon vad, kegyetlen megtorlásra számíthat. Így egyszerre vadítják és korlátozzák a szülei, az iskolái, barátai és embertársai. Merthogy valamennyien vadak vagyunk, ez a mi emberi tragédiánk. S a Biblia – úgy tűnik – még nehezít a helyzeten, mert állítja: Mások vadsága nem mentség az enyémre! A szelídség teremhető gyümölcs - lenne…

De ki akar itt szelíd lenni? – kérdeztük az előbb. Talán meglepő, de ki kell, hogy mondjuk: a szelídség nem választási lehetőség. Nem opció a vadsággal szemben! - Előbb a Szelídség kell, hogy válasszon és megkeressen minket. Hiszen a szelídség egy élő személy…

A vadság a velőnk mélységéig áthatolt: levethetetlen valóság. Már a csecsemő képes vadul követelőzni, a kisgyermek kegyetlenül képes bántani a testvérét, a kamasz megkínozza a másikat, ha megaláztatás éri, a felnőtt a legdurvább kegyetlenségekre is képes, ha érdekei vagy bosszúvágya úgy kívánja. Az egész emberi történelem tragikus példatár erre!

Vagy mégis vannak kivételek? „Ne fessük ilyen sötétre a képet!” – kiáltják sokan. De én, mint lelkipásztor nem mondhatok mást, csak az igazat, csakis az igazat: bennem, a lelkem mélyén ott él a vadság! Elnyomom, türtőztetem, ahogy csak bírom, de szűkebb környezetem igazolni tudja: ez a vadság előtör egy-egy szóban, egy pillantásban, egy indulattal fűtött megjegyzésben. S ha még a gondolataimat is ismernék, milyen elképesztő kép tárulna a körülöttem élők elé!

Pedig tudom: a vadság bűn, - hiszen én egy szelíd Isten teremtménye vagyok! Szigorú és igazságos, ítélő és hatalmas, de nem vad! Sohasem gonosz indulatból cselekvő! Az ő Lelke: a szelídség Lelke. Amikor a földön járt, örökös programként hagyta ránk: „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd vagyok és alázatos szívű!” S ezen a parancsán az sem változtat, hogy a nevével visszaélve egyesek erőszakot alkalmaznak: keresztes háborúkban, térítésekben, un. gyógyító mozgalmakban. Jézus Krisztus nem változott: most is az az szelíd uralkodó, aki egykor volt! (Zsid 13,8) – Mégis mi évekig, évtizedekig képesek vagyunk így kiáltani: Vad az Isten, és kegyetlen! Meghalt a gyermekem, elhagyott a társam, elszállt a vagyonom, elveszett az egészségem! Nem kell a szelídség, ha ilyen a „szelídség Istene”!

„Méltán haragszol-e, Jónás, a bokor miatt, ami egy ideig árnyat adott, aztán hirtelen elszáradt?” – kérdezi Isten csendesen.  „Méltán haragszom mindhalálig!” – kiáltja a próféta, aki nem akarja észre venni a szelíd Isten könyörületét. Merthogy csak úgy „magától”, minden érdem, emberi megjavulás vagy áldozat nélkül megbocsát Ninivének, az istentelen és vérszomjas nagyvárosnak. A kérdés ez: vajon hogyan szelídülhetett meg ezzel a kegyetlen asszír várossal szemben?! (Jón 1-4)

Az evangélium lényege a megszelídítés. - Nem, nem az ember szelídül meg elsőként, erre önerőből nem is lenne képes, - hanem a teremtő Isten szelídült meg azon a bizonyos első Nagypénteken. Valami történt, ami békét teremtett a szívében. Elvégeztetett…

Isten jogos és teljesen igazságos haraggal gyűlöli a bűnt. A bűn ugyanis törvényszegés: Mindaz áthágása, ami rendet, békét és szelíd együttélést biztosítana. - Csakhogy mi vadak lettünk, amikor a kígyóra hallgattunk. Ő a vadság, a lázadás, az önimádat sziszegő forrása. Nem ilyennek teremtetett, de a szabadságával csúnyán visszaélve vadul tört előre: Miért csak az Istent, miért nem imádnak engem is?! S a szelídnek álcázott vad indulatával behálózta az embert: Dehogy haltok meg, ha esztek arról a fáról, amiről nem szabad, hanem olyanok lesztek, mint az Isten! Ti döntötök ezentúl a jóról és a rosszról, a szelídségről és a vadságról, minden erkölcsi és minden lényeges kérdésről!... (1Móz 3)

Az ember lépre ment, és elvadult. Nemhogy tudná, hogy mi a jó és mi a rossz, hanem Istentől elszakadva csak vadhajtásokat terem.  Vadak vagyunk, mint a farkasok: „Homo homini lupus est” – mondták a régi rómaiak. (Ember embernek farkasa.)  S a helyzet azóta sem változott!

Szeretnél-e megszelídülni? – ezt itt a kérdés. Merthogy Jézus Krisztus által meglehet! Ha vadul érsz a halálhoz, vad lesz a fogadtatásod is, de ha még előtte megszelídülsz, odaát a Békesség fejedelme fogad! Ő szelídítette meg a haragot. Azt a jogos és igazságos haragot, amit romboló önzésed és kóros önfejűséged ébreszt Teremtőd szívében. De Ő nem haragudni akar, hanem szeretni. Minden haragját levezette már, mikor a Fiát magára hagyta, hogy a te bűneid miatt roskadjon össze. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” – kérdezte Jézus a kereszten. Hát ezért. A jogos harag miatt. A bűn, a rombolás, az engedetlenség a jóra: haragot szül. Isten méltó haragját ellenünk. – Ó, én nyomorult ember, kicsoda szelídíti meg az ellenem haragvó, hatalmas Istent? Luther is ezzel a kérdéssel vergődött szerzetesi cellája mélyén. Aztán jött egy barátja, és elmondta az evangéliumot: Már nem haragszik Atyád, hisz megbékélt ezerötszáz éve! Fordulj a Fiához bizalommal és kiálts így: Tied vagyok, ments meg! - S mikor az Ágoston rendi szerzetes megtette, Jézus betöltötte a szelídség Lelkével: odaszelídült az Isten kezéhez. Innentől valóban az Ő szolgája lett. Nem lett tökéletes: régi, szangvinikus természete időnként elő-elővillant. De akinek a szelídsége végig töretlen maradt iránta, az az élő Isten! Ő Jézus áldozatáért örökre megbékélt vele!

S ez megtörténhet veled is, akár itt és most. Ha már nyomaszt a vadságod terhe, ha látod, hogy nincs ember, nincs technika és nincs pirula, ami megszelídíthetne, ha érzed, hogy bűneid vad indulatokat szülnek másokban s talán már önmagadban is, de tehetetlen vagy velük szemben, akkor eljött a megszelídülésed ideje! Kiálts Jézus Krisztushoz, aki az Atya szívét is megszelídítette: Uram, szükségem van rád! Nyomaszt erőszakos természetem, bántanak a bűneim, fáj a szelídség szörnyű hiánya a szívemben. Segíts rajtam! Bocsáss meg, hogy a nélküled nyomuló életemmel annyi kárt okoztam mások szívében! Töröld el vadságom úrhatnám dölyfjét, alázd meg szilaj büszkeségemet, és tölts be a szelídség lelkével! Hiszem, hogy a te Pünkösdkor kiáradó Lelked maga a szelídség Lelke! Könyörülj rajtam, elvadult emberen!

S Jézus meghallgat. Belép az életedbe, s Lelke által új természetet plántál beléd. Szelíd leszel, amíg csak Rá figyelsz! Vele járva, Igéjét tanulva, naponta imádságban beszélgetve vele, a legvadabb helyzetben is ad majd győzelmet.  Győzelmet önmagad, régi indulataid fölött. Vele élve valósággá lesz az apostol tanácsa: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval!” (Róm 12,21) Szelíd gyümölcs lesz az életed…

Mit jelent tehát élő hitre jutni? Az első, valóban élet-átadó megtérésen átmenni? – Megvallom az Istentől elvadult életemet, s Jézust befogadom. S kegyelemből, azaz ajándékképpen működésbe lép a meg nem érdemelt, de élő ígéret: „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, mindazokat, akik hisznek az Ő nevében.” (Ján 1,12) Mit jelent ez? Azt, hogy a helyettes szenvedésével megszelídített Atyját, és a te lázadó életedet azonnal összebékíti. Hogyan teszi ezt? Úgy, hogy kitölti rád a szelídség lelkét, az Ő áldott Szentlelkét! „A Lélek gyümölcse: szelídség.” – írja az apostol.

Innentől alapvető változásokat tapasztalsz: Betölt az öröm, a hála, mert örülsz, hogy élsz, méghozzá Neki élsz! Annak a Jézusnak, aki megbékítette Atyádat, magára véve összes haragját, amit a bűneiddel szemben érzett. S kapod Szentlelkét nap, mint nap, hogy ezentúl általa teremj: indulat helyett szelídséget, keserűség helyett örömet, elégedetlenség helyett hálatelt imádságokat. Szükséged van még valami lelki történésre? De hát mire? A hatalmas, teremtő Isten lett az Istened, a feltámadt Úr Jézus a megváltód, s a kiáradt Szentlélek a megszentelőd és folyamatos vezetőd! „Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.” (Róm 8,14) A Szentlélek a hitre jutásodkor „megkeresztelt” téged, azaz kijelentette, hogy kié vagy! Nincs szükséged külön kézrátéltelre, vagy „második áldásra”. Akik az Úr Jézust befogadták, azok mind hiszik, érzik és tudják, amit a Biblia így mond el: „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.” (Róm 8,16) Viszont azt is világossá teszi: „Akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.” (Róm 8,9)

            Ha a Lélek által élsz, immár szelíden fogadod a beléd oltott Igét. (Jak 1,21) A Lélek által már bizonyosan tudod, hogy hozzád szól Isten Szava: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy.” (Ézs 43,1) A külső keresztség a lehetőséget jelzi, a belső, a Lélek általi keresztség pedig a bizonyosságot adja: Immár nem a magadé, hanem a te hűséges megváltódnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagy! Szelíd hálával adsz hálát ezért naponta, s termi életed a Lélek gyümölcsét: szeretetet, örömet, békességet és szelídséget. - Adja Isten, hogy így legyen, Ámen!