Rendszerüzenet

Szakadék szélén

„Tegnap kinyitottak egy nem véletlenül bezárt ajtót. Aki akarta, láthatta ezt előre is, aki nem látta, az most láthatja, aki most se akarja látni, most se fogja. A lelkünkért, a gyermekeink és unokáink lelkéért folyó harc kiéleződik. Mivel a nyugaton már ismert mintát követjük, készüljünk fel olyan történetekre, amelyek fájdalmasabbak lesznek, mint mikor ötszáz éve a magyar kisfiúkat elvitték janicsároknak. A feje tetejére állított értékrend hajmeresztő, sokak számára most még teljesen elképzelhetetlen családi tragédiákhoz fog vezetni. Keresztény családokban is.
Tudom, mert nyugati barátaim gyermekei itt vannak évek óta az imalistámon. Ők se voltak felkészülve arra, ami rájuk várt. Régóta beszélek és írok a veszélyről. A fékeket most kioldották, elindultunk lefelé. A háttérben nagy erők mozgolódnak, és szinte ellenállás nélkül haladhatnak a terveikkel. Ráadásul ebben semmi titkos nincsen, minden kártya ott van kint az asztalon.
Erőtlenek vagyunk ezekkel szemben? Társadalmi szinten most határozottan igen. A társadalom hipnotikus állapotban van. Le vagyunk szedálva. De mi a helyzet velünk, hívő keresztényekkel, akik részei vagyunk a társadalomnak? Erőtlenek vagyunk mi is ezekkel az erőkkel szemben? Ha nem látjuk őket, igen. Ha bagatellizáljuk a veszélyt, igen. Ha politikai identitások mentén értelmezzük a helyzetet, igen. Ha nem vértezzük fel magunkat Isten erejével, igen. Veszélyben vagyunk, ha nem értjük, mivel állunk szemben, vagy ha értjük, de már nem állunk vele szemben.
Nem kicsi a tét. Ha fontos a lelkünk üdvössége, ha fontosak a gyermekeink, unokáink, húzódjunk közelebb Isten igéjéhez és Krisztus keresztjéhez, hogy el ne sodródjunk, vagy ha már elsodródtunk, visszataláljunk a hit biztos sziklájához, és másokat is oda vezethessünk! Az evangélium az Isten ereje, de csak akkor, ha azt megtartjuk úgy, ahogy kaptuk. Megtartani azt jelenti, hogy az ütközési pontoknál is védjük, sőt, ott különösen is védjük. Sok-sok világos tanításra lesz szükség a gyülekezetekben, sok-sok szeretetteljes beszélgetésre lesz szükség otthon, a vacsoraasztaloknál.
Itt van a helye a szentek állhatatosságának!”

Szabados Ádám forrás: divinity.hu vö.: Állásfoglalás a homoszexualitást népszerűsítő törekvésekről – Biblia Szövetség Egyesület