Mit hiszünk a halottakról?

Mit tudunk a halálról a Szentírás alapján?

„Elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik.”

(Zsid 9,27)

A Halottak napja környékén fontos, hogy megvalljuk biblikus-reformátori hitünket a halállal kapcsolatban. Vigasztalás és erő rejlik ebben a meggyőződésben.

Személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy ha meglátunk egy halottat, különösen, ha előtte is ismerősünk vagy rokonunk volt, azt érzékeljük, hogy a holttest már nem ő! Minden úgy néz ki, mint korábban, de „valami” (valaki) hiányzik belőle!

A bibliai halálesetek Ábeltől Jézusig, mind arról tanúskodnak, hogy a halál kikerülhetetlen örökség, azaz aki embernek születik, mind meghal. Pontosan úgy, ahogy Isten előre megmondta, ha bekövetkezik a bűneset. (1.Móz 2,16-17)

A meghalás tehát olyan törvényszerűség, mint a gravitáció vagy a felhajtóerő: a Teremtő Isten döntött róla, miután az ember elszakadt tőle. (Zsid 9,27) Ha ez az elfordulás és elszakadás nem történik meg, akkor nem jön be az emberiség történelmébe a halál! Ott maradtunk volna az élet fájának közelében, amelynek gyümölcse újra és újra megfrissített volna bennünket. (1.Móz 2,9)

A halál mégis legyőzhető és a gyász feldolgozható! (vö.: Jób 1,18-22; 19,25-27)

Hogyan?! Ha megismerjük róla az igazságot! (Ján 8,32  Zsid 2,14-15  2.Tim 1,10)

Halál nem volt mindig, és nem lesz mindig!  (1.Móz 2,16-17  1.Kor 15,26)

Minden halál a bűn következménye, de nem valami utolsó, különleges bűné! Az ős-bűn öröksége! Mi is hisszük és valljuk református új énekeskönyvünk 772. és 773. dicséretének meggyőződését. (az elsőt egy zenekar a Titanic süllyedése közben is hittel játszotta)

Minden élet utolsó pillanata Isten kezében van, de a Sátán a siettetője! (Jób kerettörténet, Ján 8,44(!) Ez 33,11  Jel 2,21)

A testi halál és a testi feltámadásunk közötti un. „köztes idő” leginkább alváshoz hasonlít, de már nem e mostani tér-idő-anyag dimenzióban! (1.Kor 15,6 Ján 11,11   Préd 12,7) Amit újra érzékelni fogunk, az az utolsó ítélet napja. (Ján 5,22) Fontos tudnunk, hogy a testi halálunk után nincs többé módunk változtatni örökkévaló sorsunkon. (Luk 16,19-31  Zsid 3,8  Péld 23,26) Nem hiszünk az un. „tisztítótűzben”, mert Pál apostol a megtért, újonnan született, valódi hívők minősítéséről tanít az 1.Kor 3,11-15-ben, és nem valamiféle utólagos megtisztulás lehetőségéről.

Ami nagyon fontos, hogy nem a halálé az utolsó szó, mert Jézus feltámadása a mi feltámadásunknak is garanciája! (1.Kor 15,26; Lázár, Jairus leánya és a naini ifjú feltámasztása; Ján 11,25 Róm 1,4)

 Érdemes kellő alapossággal és odafigyeléssel végigelemezni a Ján 11,17-44 verseket.

Olvasd az Igét, kedves Olvasó, higgy az Úr Jézusban, és megvigasztal! (Zsolt 16,9-11 1Kor 2,9 ApCsel 16,31)

„Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból, akkor üdvözülsz.” (Róm 10,9)

                                                                                                                             Somogyi László